Gyógypedagógia Jegyzetek könyvek gyűjteménye

Minden ami gyógypedagógia


Fogalmak



Habilitáció: Gyógypedagógiai értelmezés szerint a habilitáció a veleszületett ok, fejlődési rendellenesség vagy betegség miatt fejlődésükben megzavart és ezért a közösségi részvételben akadályozott személyre irányul. Olyan, a társadalom által biztosított, szervezett tevékenységek és támogatások rendszere, amelyek segítségével e személyeknek a közösségi életben való részvétele javítható, kiteljesíthető.


Rehabilitáció: helyreállítás, visszaállítás; tágabb értelemben minden olyan szervezett társadalmi tevékenység, amely az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került személyek társadalmi újra beilleszkedését (integrációját) segíti elő.


Sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek/tanuló

Az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján

a.       testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd,

b.      a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd.


A szociálpolitika fogalma

A társadalmi újraelosztás egy meghatározott típusát jelenti, azaz a megtermelt javak egy részének centralizált begyűjtését és olyan elosztását, amely nem követi a gazdaságosság, nyereség, az áruviszonyok és a piaci csere logikáját /Ferge Zsuzsa/


A gyermekvédelem fogalmának meghatározása

A gyermekvédelem elméleti megközelítésben történeti-társadalmi meghatározottságú és szerveződésű összetett segítő tevékenység, amely arra irányul, hogy az adott társadalom gyermek- és ifjúsági korúnak tekintett népessége kielégíthesse az élete fenntartásához és társadalmi érvényesüléséhez nélkülözhetetlen szükségleteit.

A gyermekvédelem fogalma:

-        Olyan szervezett beavatkozási módokat (intézményeket, foglalkozásokat, módszereket) sorolunk ide, amelyek ezeket a szükségletkielégítő funkciókat a családon belül vagy azon kívül segítik, támogatják, zavar esetén korrigálják, helyreállítják vagy ezek eredménytelensége esetén átveszik.

-        A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerült gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység.

 

A tanterv fogalma

A  tanterv egy olyan pedagógiai dokumentum, amely magában foglalja egy adott iskolatípus célját, és ezeknek a céloknak megfelelően kiválogatott és elrendezett művelődési javakat, azaz oktatás tartalmát. A tantervek a történelem során szemléleti és műfaji változásokon mentek keresztül. (első tanterv Magyarországon az 1777-ben kiadott Ratio Educationis volt)


Nemzeti Alaptanterv (NAT)

1995-ben elfogadott Nemzeti Alaptanterv, mely a hazai közoktatás meghatározó, hivatalos és legfelső szintű oktatáspolitikai és pedagógiai alapdokumentuma.

A NAT nem hagyományos értelemben vett tanterv, mert nem csak „köt", hanem „old" is. Ez azt jelenti, hogy egyrészt egységet kíván érvényesíteni a sokféleségben, másrészt közös alapra az iskolák, a pedagógusok, a tanulók sokféle, differenciált tevékenysége épülhet. Ezért nem találhatók a NAT-ban konkrétan előíró irányítások. Ahogy a nevében is szerepel, műfaját tekintve alaptanterv, mivel a közoktatás egységes tartalmi alapját határozza meg.

 

Helyi tantervek

Az egyes iskolákban folyó tényleges oktató-nevelő tevékenység a helyi tantervek alapján folyik. Ezt a tantervet az iskola nevelőközössége készíti el, a helyi adottságok és sajátosságok figyelembe vételével.

A tantestület ezekben, a tantervekben töltik ki a kerettanterv tartalmát, döntik el az arányokat, az óraszámokat, a tevékenységi területeket, és a haladás optimális menetét.


Alapító Okirat

Az oktatási intézmények fenntartói - az idevonatkozó törvények értelmében - létrehozásuk idejében, Alapító Okiratot adnak ki.

A közoktatási törvény 37.§ tartalmazza a közoktatási intézmények működésének általános szabályait.


Pedagógiai program

Az 1993-as közokt. tv. alapján előírt, az egyes magyarországi nevelés-oktatási intézmények pedagógiai tevékenységének alapelveit meghatározó dokumentum. Az isk. pedagógiai programja tartalmazza az intézményben folyó nevelési. és oktatás céljait; az isk. helyi tantervét; az iskolai életet; a tehetség, a képesség kibontakoztatását, a szociális hátrányok, a beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézségek enyhítését segítő tevékenységeket; a gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő pedagógiai tevékenységet, továbbá a tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő programot; szakmai képzés esetén a szakmai programot. A pedagógiai programot az intézmény nevelőtestülete dolgozza ki, és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé.


Iskolai SZMSZ

 Az iskola ugyanúgy köteles elkészítenie a Szervezeti és Működési szabályzatát, mint bármilyen más intézmény. Nagyrészt igazak rá azok a formai és tartalmi követelmények, melyek a DÖK SzMSz-re.

Tartalmazza az iskola szervezeti felépítését, hierarchiáját szabályozza mely iskolai szerv (vezetőség, tantestület, gazdasági iroda) milyen módon működik, milyen feltételekkel végezheti feladatait. Minden tanév elején felülvizsgálat szükséges.


A tanmenet

A tanmenet adott tantárgy oktatásának adott évfolyam/osztály számára készült éves terve.

A tanmenet a tanárnak a tanterv alapján készített egyéni munkaterve, amely valamely osztályban a vonatkozó tantárgy anyagának felosztását tartalmazza, és a tanítási egységek óráról-órára való sorrendjét adja meg.


A tematikus terv

Fajtái:               Tematikus terv

Epocha terv

Projekt terv


A tanítási órák tervezéséhez, kivitelezéséhez, az óravázlatok készítéséhez a tanmenetnél bővebb útmutatást adnak a tematikus tervek. A tematikus terv egy tantervi témának a tanmenetnél részletesebb megtervezésére szolgál, módot ad a didaktikai feladatok és ezekkel összefüggésben az óratípusok meghatározására is.

A tematikus terv egy kerek egész anyagrésznek, témának, az annak során kialakítandó fogalmaknak, szemléltetési anyagnak, más tárgyakkal való kapcsolatnak a tanmenetnél részletezettebb, összefüggő megtervezését jelenti. A tematikus terv általában táblázatos formában készül. Többféleképpen is elkészíthető.


Óraterv, óravázlat

Az óravázlat tartalmazza az adott tanítási óra konkrét, személyre szóló feladatait, tevékenységformáit, felhasználandó eszközeit, pontos időbeosztását.






A szaktanári tervező munka harmadik fázisa az óravázlat-készítés, azaz a tanítási óra tervezése. Ez a tevékenység az óra tudatos átgondolására irányul. Az óravázlat tartalmát és formáját a tanár szakmai tájékozottsága, gyakorlottsága, biztonságérzete szabja meg. Egyetlen igény az óravázlattal szemben az, hogy rendezett, áttekinthető és így használható legyen.

 Az óravázlat a tanórára való közvetlen felkészülés dokumentuma. Az óra anyaga, időarányai és a feldolgozásra vonatkozó módszertani elképzelések mellett tartalmazhatja még a táblai vázlatot is.

 Az óravázlat a kezdő pedagógus számára az óra részletesen kidolgozott forgatókönyvét jelenti. A gyakorló tanár óravázlata viszont az órára való felkészülés rövid, írásos tervdokumentuma. Mivel elkészítése nem kötelező, így tartalmára csak ajánlásokat lehet adni.


Órarend fogalma

Az iskola tanrendje helyesebben Órarend.

Megállapítja, hogy a hét napjain milyen sorrendben kövessék egymást az egyes tantárgyak órái.

Táblázatos beosztás.


A tanítás eszközei

Fogalma

Taneszköz, információhordozó, médium, oktatási eszköz, oktatási médium, oktatási segédeszköz, szemléltetőeszköz, tanítási eszköz, tanszer, tanulási forrás: az oktatás folyamatában felhasználható, az oktatás céljainak elérését segítő tárgy vagy elektronikus úton előhívható képi vagy hanginformáció.


A játék fogalma

„A játék az ember és az állatok tevékenységi formája, amelyet a munkától és a tanulástól eltérően mindig külső céltól függetlenül magáért a tevékenységért folytatnak, és amelyet örömérzés kísér."

/Pedagógiai Lexikon/

 

„A játék olyan tevékenység, melynek közvetlen célja a versenyben a győzelem elérése, illetve valóságos vagy elképzelt cselekmények minél tökéletesebb ábrázolása, megelevenítése. Olyan szabad és anyagi érdekhez nem kapcsolódó tevékenység, mely előre, pontosan megállapított és minden résztvevőre egyformán kötelező szabályok szerint, külön erre a célra szolgáló helyen (játéktér) és időben zajlik le. A játékot mindig különböző érzelmi megnyilvánulások kísérik, melyek további tevékenységre ösztönző tényezőként hatnak." (Detre Pál)


A különleges bánásmódot igénylő gyermek fogalma, típusai

Vannak olyan gyermekek, akiknek állandó, vagy átmeneti jelleggel fizikai, biológiai, pszichikai, intellektuális, családi, vagy szociokulturális okok miatt egyéni, sajátos nevelési-oktatási szükségleteik vannak, ezért a speciális nevelési-oktatási szükségletekhez, sajátosságokhoz egyénenként igazodó bánásmódot igényelnek az iskolában. Őket nevezzük különleges bánásmódot igénylő gyermekeknek.


Lassú tanulók

Lassú tanulóknak nevezzük azokat a tanulókat, akik osztálytársaikhoz képest számottevően lassabb ütemben képesek tanulni, vagyis az átlagos tanulók számára készült tankönyvekből és füzetekből nem tudnak kielégítően dolgozni, az átlagos tanulókhoz igazodó szokásos tanítási menet sebességével nem tudnak lépést tartani. IQ: 70-85 között


Tehetség

„Tehetségen azt a velünk született, adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakoztatott tehetséget értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos területén az átlagosat messze túlhaladó teljesítményeket tud létrehozni." (Harsányi, 1988.)

Hiperaktivitás

Hiperaktívnak, figyelemzavarosnak vagy egyéb pszichiátriai „rendellenességgel" rendelkezőknek általában azokat a gyerekeket tekintik, akik az iskolában, az órán nem tudnak nyugodtan megülni a helyükön, mással foglalkoznak, vagy nem képesek odafigyelni, zavarják a tanárt vagy a többi gyereket.

A hiperaktivitás két alapvető eleme a túlmozgás és az impulzivitás. A túlmozgás sokszor nem egyszerűen azt jelenti, hogy a gyerek másoknál többet mozog, hanem azt, hogy rendezetlenül, nem a megfelelő időben, helyen és módon mozog. Az impulzivitás azt jelenti, hogy a gyermek nem tudja megfékezni magát, az impulzusok vezérlik. Előbb cselekszik, és utána (esetleg) gondolkodik. Ezen jellemzők miatt lényegében folyamatos veszélyben vannak a hiperaktív gyerekek és a körülöttük lévők is.

 
Figyelemzavar

Jellemző, hogy a figyelme könnyen elterelhető, vagy csak rövid ideig tartható fenn.
Nem kitartó semmilyen tevékenységben sem, bár  egy-egy helyzetben (pl.:  vizsgálatok során), tevékenységben önmagához képest szokatlanul hosszú ideig képes figyelni, kitartani. Gyakran fogalma sincs a korábbi információról, amelyet meg kellett volna jegyeznie, képtelen felidézni, mi volt a kérdés, mit kéne tennie, mi a házi feladat.

A részletekre nem képes figyelni, felületes, máskor egy teljesen lényegtelennek tűnő dolognál ragad le, és terelődik más vágányra a gondolatmenete. Nagyon jellemző, hogy kéréseink, felszólításaink  süket fülekre találnak:


Diszlexia

A diszlexia olvasási zavar: az írásjelek agykérgi felismerési folyamatának zavara. Nemcsak az iskolás korban rontja a tanulás hatékonyságát, hatása az egész életet végigkíséri. Kezeléséhez fontos minél korábbi felismerése.

Ismeretes a beszédhiba káros hatása a gyermeki fejlődésre, főleg az első és második osztályos tanulók esetében. Jelentősen megnehezíti az alapvető iskolai készségek elsajátítását, az olvasás-írás tanítását.


Diszgráfia

A "diszgráfia" jelentése: Írászavar, az írás képességének teljes vagy részleges elvesztésével járó tanulási zavar.


Diszkalkulia

A diszkalkulia speciális tanulási zavar, melynek következtében az egyénnek tetemes elmaradása van az életkora alapján elvárható matematikai jártasság megszerzésében.


Sportjáték fogalma

Sportjátéknak nevezzük mindazokat a játékokat, amelyeket az emberek sportszerűen (a sport cél- és feladatrendszerének megfelelő tevékenységként) művelnek.

A sportjáték kifejezés minden „sportjelleggel" végzett játéktevékenységre vonatkozik.

Sport szó - teljesítményre való törekvésre, versenyjellegre utal.

Játék - örömteljes - örömteljes, szabad, változatos, sokrétű értelmes emberi tevékenységre.


Neveléstudomány fogalma

A neveléstudomány az ember céltudatos alakításának tevékenységét tanulmányozza. Vizsgálja a személyiség alakíthatóságának, fejleszthetőségének összefüggéseit, ok-okozati tényezőit, törvényszerűségeit, a nevelés folyamatában érvényesülő tényezőket, azok rendszerét, hatásmechanizmusait.

A neveléstudomány fogalma mellett, illetve vele párhuzamosan használjuk a pedagógia fogalmát is. Ez a hétköznapok során gyakrabban használt kifejezés szélesebb körű fogalom, mint a neveléstudomány.


Pedagógia fogalma

Olyan társadalomtudomány, melynek tárgya a felnövekvő generáció komplex fejlesztése, alakítása, a megismerési folyamatok kialakítása, az önművelődés elősegítése, a szocializáció segítése, biztosítása, stabil értékrendszer kialakítása.

Maga a szó a görög paidagógosz szóból származik, jelentése: gyermekvezető.

Így nevezték azt a rabszolgát, aki a gyermekeket iskolába kísérte, illetve akinek a feladata volt a gyermekek szellemi vezetése, azaz nevelése.


A didaktika fogalma

A didaktika (oktatás elmélet) a tanítási-tanulási folyamat tartalmi, szervezeti, módszertani kérdéseit vizsgálja.

A didaktika az oktatás elmélete, s azoknak a tételeknek, elveknek és követelményeknek a rendsze-res feltárásával foglalkozik, amelyek az oktatásra, s ezen belül a nevelői munkára (tanításra) és a tanulói munkára (tanulásra) vonatkoznak.

Az oktatásnak olyan általános problémáit tárgyalja, amelyek valamennyi tárgy tanítására és tanulására érvényesek.

Az oktatás, tanítás tudománya. Latin műszó, Comeniustól származik. A 18. század végéig a didaktikai problémákat a neveléselméleti kérdésekkel együtt tárgyalták.


A nevelés definíciója

A nevelés az a folyamat, amelyben a pedagógus által irányított gyermeki tevékenységrendszer fejleszti az egyén képességeit, a fejlesztő hatások révén kialakul értékrendszere, személyisége, amelyek lehetővé teszik számára az egyéni és társadalmi feladatok megoldását.

 

A nevelési módszer fogalma

A nevelési módszer konkrét segítség a nevelés megvalósításához, mely arra szolgál, hogy kialakítsa a helyes, elvárt magatartásformákat, a helytelent pedig kiiktassa a viselkedésből.


A mentálhigiéné és a pedagógia lehetséges kapcsolódási pontjai

A mentálhigiéné lelki egészségvédelmet jelent; a mentálhigiénés tevékenység a mentális betegségek megelőzésére irányul. A mentálhigiéné az egyén, a szervezet, a csoport, az intézmény, a közösség, a társadalom olyan képessége, amely alkalmassá teszi az embereket arra, hogy problémáikat megoldják. Legfőbb célja a lelki egészség megőrzése és fejlesztése. A lelki egészség kritériumai: munkaképesség, megoldott szociális beilleszkedés, örömképesség, önálló életvezetés képessége, és az életszerepnek megfelelő viselkedés.

Mi a pszichológia?

A pszichológia a psziché (= lélek) és a logosz (=tan, tanítás) szó összetételéből származik.

Olyan tudomány, mely a lelki jelenségek megnyilvánulásait, a viselkedés törvényszerűségeit, a fejlődés jellegzetességeit vizsgálja.

 A fejlődés fogalma

-        A fejlődés mindig előrehaladó változás, mely minőségileg új és magasabbrendű formákat hoz létre.

-        Növekedés: mennyiségi változás

-        Fejlődés: minőségi átalakulás

-        A fejlődés rendszerint mennyiségi gyarapodás, majd minőségi átalakulás. Azonban nem minden változás fejlődés pl. öregkor, betegség.

 A pszichikus fejlődés

A pszichikus fejlődés olyan előremutató mennyiségi változások sorozata, melyek révén minőségileg új és magasabb rendű lelki jelenségek, szerkezetek és működések alakulnak ki.

Az egészség fogalma

-        WHO: a teljes testi, szellemi és társadalmi jólét állapota,

-        a szervezet belső összhangjának, valamint fizikai és társadalmi környezetével alkotott egységének egyensúlyi állapota,

-        aki eleget tesz szokásos társadalmi kötelezettségeinek, nem szorul mások segítségére, önálló és szabad

-        Az egészség érték.

-        Azon fogalmaink közé tartozik, melyet különbözőképpen értelmezünk.

Tartalmi összetevőinek feltárásakor olyan jellegzetességekkel kell számolnunk, amelyek más-más hangsúlyokat jelenítenek meg.

-        Területi, településbeli dimenziók (Európa és Afrika, Nyugat és Kelet-Európa, város és falu)

-        Társadalmi dimenziók (magas és alacsony státusúak)

-        Demográfiai dimenziók (fiatalok-idősek, férfiak-nők)

Gyógyászati segédeszköz fogalma

Gyógyászati segédeszköz: átmeneti vagy végleges egészségkárosodással, fogyatékossággal élők természetes vagy mesterséges testfelszíni nyílással rendelkező testüregeiben, testen vagy nem testen viselt, egyedi méretvétel alapján készült, sorozatgyártású vagy adaptív diagnosztikus, terápiás, rehabilitációs, ápolási technikai eszköz, valamint a kötszer, amely alkalmas arra, hogy a szükséges mértékben elősegítse az ezen állapotban lévők mindennapi életvitelét;

A gyógyászati segédeszköz definíciója: a gyógyászati segédeszköz olyan orvostechnikai eszköz, készülék, berendezés, anyag vagy más termék, amelyet akár önállóan, akár más termékekkel együttesen betegség, sérülés vagy fogyatékosság kezelésére vagy a betegség tüneteinek enyhítésére (pl. ortopédcipók, mankók, művégtagok, parókák, kerekes székek, emelő eszközök, kapaszkodók, hallókészülékek, kapcsolók stb.) használnak.

A tanulás fogalma

köznapi értelmezése:   eddig ismeretlen tudás elsajátítása,

pedagógiai:                oktatás során elsajátított képességek,

iskolai:                      bevésett anyag különböző helyzetekben felidézhető,

pszichológiai:            az előzőek és ez a legátfogóbb; minden olyan (teljesítmény-, viselkedésbeli vagy tudásbeli) változás, amely külső hatásra, tapasztalásra, gyakorlás eredményeképpen jön létre.


Autizmus

Egyértelmű, hogy az autizmus a viselkedés jellegzetes tüneteivel leírható állapot, amely különböző, agyi fejlődési és működészavart okozó organikus tényezők hatására jöhet létre.

Az autizmus szociális, kommunikációs kognitív készségek minőségi, fejlődési zavara, amely az egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet.

 

 Az értékről általában

Általában egy tárgy és egy mérték között az értékelő ember által létrehozott kapcsolat: egy dolgot, magatartást, eszményt stb. kitüntetetté, fontossá, követendővé vagy elvetendővé tesznek, olyan viszony, amelyet pozitív és/vagy negatív minősítéssel látnak el.

Az érték tartalma térben és időben változó és viszonylagos. Az érték mindig emberi értékelő viszonyhoz kötődik, tehát valaminek a jelentése és jelentősége az ember számára, vagyis nem valaminek az embertől független léte.

 

Nevelési módszer

A nevelési módszerek a neve-lési folyamat nagyon fontos elemei, tényezői. A filozófiai lexikon általános értelemben a módszert így definiálja: „valamely cél elérésének módja, meghatározott módon rendezett tevékenység." A nevelési módszer a kitűzött nevelési cél elérésének érdekében alkalmazott eljárás. Az eljárás a módszer konkretizációját* jelenti. A nevelési felfogás a nevelési módszerek, illetve eszközök alkalmazásának mód-ja.

*Konkretizálás: az alkotófolyamatnak az a szakasza, amikor a művész szándékait, elgondolásait a tipikusság követelményeinek megfelelően konkrét alakokba, helyzetekbe, érzéki formákba önti. A konkretizáció másfelől mindig absztrakció is, hiszen a művész által konkrétan rögzített egyes motívumok egyben élményeinek, valóságos jelenségek érzéki teljességének az absztrakciói.

 

Oktatási módszerek fogalma

Az oktatási módszer: a tanulók ismeretszerzését segítő, a pedagógus által alkalmazott, ismétlődő eljárások, fogások, tevékenységelemek együttese.

(Eredete: methodus (latin) = célhoz vezető út; metodika = módszertan)

A módszerek tehát nem a legkisebb elemei az oktatási folyamatnak, hiszen különböző eljárásokból, fogásokból állnak. Például: Magyarázat módszer eljárásai lehetnek: példák alkalmazása, tananyag logikus felépítése, demonstráció. Megbeszélés módszer eljárásai lehetnek: (tanári) kérdezés, szemléltetés.

A demonstráció, szemléltetés más módszer része (eljárása) is lehet, de önálló módszerként is szerepelhet.

 

 

Hogyan működik a HuPont.hu?

A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva.
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!

Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!

Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!

Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:

Saját Honlap Ingyen

NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).

HuPont hirdetési rendszer

1. Splitbusz Budapest Zadar buszjárat

► Splitbusz Budapest Zadar buszjárat Szeged Zadar buszjárat Debrecen Zadar buszjárat

splitbusz.hupont.hu

2. Fátyolfelhő

► vlmi

fatyolfelho.hupont.hu

3. Autófelvásárlás gyorsan, korrekt áron-készpénz fizetéssel vagy átutalással

► Autófelvásárlás hirdetés nélkül, gyorsan és biztonságosan. Magánszemélyektől és cégektől vásárolunk eladó autókat korrekt áron, azonnali fizetéssel. Ha nem szeretnél hirdetni, alkudozni vagy várni, hívj minket bizalommal.

wreck-car.hupont.hu

4. KAZINCBARCELONA

► GONDOLATOK KAZINCBARCIKA MINDENNAPJAIRÓL

kazincbarcelona.hupont.hu

5. dolgozzbiztonsagban

► Feleljen meg az előírásoknak - bízza profira a munkavédelmet.

dolgozzbiztonsagban.hupont.hu

6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

thumbnet.hupont.hu

7. Toner Center Trading Kft.

► Eredeti- és utángyártott tintapatronok és tonerek nagy választékban. Nyomtatók eladása és javítása - 30 év tapasztalat

tonercentertrading.hupont.hu

8. Zopiclone and the Art of Night Routine Alignment

► Zopiclone is usually pointed out throughout conversations regarding evening routine alignment due to the fact that it appears when routines really feel temporarily out of sync.

buyzopiclone.hupont.hu

9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

anatolebemutatkozas.hupont.hu

10. Rahobau - Ajtót nyitunk otthonában

► Összeszokott csapatunk vállalja nyílászárók bontását, beépítését, árnyékolástechnikai munkákat, illetve az ezekkel kapcsolatos burkolói munkákat is.

rahobau.hupont.hu

11. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

vallati-mbh.hupont.hu

12. Sziget Taxi - Szigetszentmiklós és környéke 0630 1733 972

► „Sziget Taxi – gyors, pontos és megbízható taxi szolgáltatás Szigetszentmiklóson és környékén.(Szigetszentmiklós, Szigethalom, Dunaharaszti, Halásztelek, Taksony, Tököl, Alsónémedi, Áporka, Délegyháza, Dunavarsány, Majosháza, Kiskunlacháza)

s-sziget-taxi.hupont.hu

13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

bemutatkozasanatole.hupont.hu

14. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

bytnex.hupont.hu

15. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dnsev.hupont.hu

16. Paper IO Game

► Paper io proves that simple ideas can lead to engaging gameplay.

paperioonl.hupont.hu

17. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

orbitkick.hupont.hu

18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kzet.hupont.hu

19. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

osp.hupont.hu

20. Biztos vétel

► Licitálj !!!

biztosvalasztas.hupont.hu

21. ETEI | Electronic Components Distributor

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

etei.hupont.hu

22. abcom

► Best Laptop Rent in Varanasi

satvikstyle.hupont.hu

23. cleanmasters

► Szobafestő és lakás felújító szolgáltatások bemutatása és ügyfelek elérése

cleanmasters.hupont.hu

24. Amikor a tisztaság már nem esztétika, hanem szükséglet

► A tisztaság sokáig elsősorban esztétikai kérdésnek számított. Szép legyen a lakás, rendezett legyen a környezet, jó legyen az első benyomás. Az élethelyzetek változásával azonban egyre többen tapasztalják meg, hogy a tisztaság ennél jóval többet jele

komforterzetalakasban.hupont.hu

25. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

freehacker.hupont.hu

26. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

gwenmallard.hupont.hu

27. megoldások extrém élethelyzetekre és nagy igénybevételre

► Vannak élethelyzetek, amikor a megszokott takarítási rutin egyszerűen nem elég. Nem azért, mert valaki nem törődik az otthonával, hanem mert az élet intenzívebbé válik

kivaloszolgaltatastizstas.hupont.hu

28. Erdély Korond utazás busszal busz buszjárat

► Erdély Korond utazás körutazás busszal busz buszjárat Budapest Szeged Korond

erdelyutazas-busszal.hupont.hu

29. fnaf 2

► the Toy versions are made utilizing facial recognition technology connected to criminal databases.

fnafgameiu.hupont.hu

30. Easywebplans IT LLC

► Easywebplans IT LLC, a creative Website Design Dubai, combines aesthetics with robust development.

easywebplansitllc.hupont.hu

31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

buszon.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

sloperider.hupont.hu

33. Lakásban tartott állatok és tisztaság – praktikus tippek szőnyegtulajdonoso

► A lakásban tartott háziállatok jelenléte rengeteg örömet ad, ugyanakkor folyamatos kihívást jelent a tisztaság megőrzése szempontjából.

legszebbkanapeatisztakana.hupont.hu

34. Vernal

► vernal standing desk is well suited to UK users seeking a refined and reliable solution. It appeals to professionals who value consistency and thoughtful design over novelty.

vernal.hupont.hu

35. Mixed Design Premium Apartment is launched in Bangalore at Brigade Granada

► Brigade Granada is a creative design premium residential apartment project by Brigade Group located on Whitefield Hoskote Road in Sannatammanahalli East Bangalore. Built across 20 acres. https://www.thebrigadegranada.info

brigadegranadas.hupont.hu

36. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

etihaduaevisa.hupont.hu

37. Kiskedvencének a webshopja!

► Itt mindent megtalál amire a Kiskedvencének szüksége lehet!

kutyamutyi.hupont.hu

38. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dunaszigetiplebania.hupont.hu

39. Szabadulószoba Budapest - Play! Az Élő Társasjáték

► Szabadulószoba Budapest VII. kerületében, a Rózsa utcában. Három különleges, máshol nem látható feladatokkal megalkotott pálya. Fedezd fel Da Vinci titkait, nyomozz Hasfelmetsző Jack után vagy akadályozd meg, hogy Frankenstein feltámassza Drakulát.

szabaduloszobabudapest.hupont.hu

40. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

viedelcaso.hupont.hu

41. spike

► spikegame apk

spikevolleyball.hupont.hu

42. Rézfúvós hangszerész mester Rácz Rudolf

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

raczrudi.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 48
Tegnapi: 4
Heti: 83
Havi: 93
Össz.: 131 901

Látogatottság növelés
Oldal: Fogalmak
Gyógypedagógia Jegyzetek könyvek gyűjteménye - © 2008 - 2026 - gyogypedagogiajegyzetek.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »